Milyen legyen a konyha elrendezése, formája?

Ha a konyha felújításába kezdünk – vagy új otthonunkat tervezzük – szabad kezet kapunk, hogy előre megtervezhessük, mit hol szeretnénk látni. Az összes konyhai berendezés helyét érdemes előre fixálni, valamint a bútorok elhelyezkedését is.

Ekkor merül fel az a kérdés, hogy milyen legyen a konyha elrendezése, formája?

Milyen legyen a konyha elrendezése, formája

Egyszerű kérdésnek tűnik, azonban sok minden befolyásolhatja döntésünket. Először is fontos szempont, hogy praktikusság és használhatóság szempontjából érdemes olyan formát választani, amit a legjobban ki tudunk használni.

Fontos, hogy kényelmes legyen az adott elrendezésű konyhában tevékenykedni, hiszen senki nem szereti, ha szűk vagy éppen túl tág helyen kell sütnie, főznie.

Manapság már többféle elrendezésű konyha közül válogathatunk, azonban alapvetően a helység mérete, formája fogja eldönteni, hogy melyik is illik legjobban a lakásunkba.

Elrendezés szempontjából hasznos lehet a háromszög elvet betartani. A konyha munkák sokkal egyszerűbbek lesznek, ha az elvégzéshez szükséges eszközök, alapanyagok kéznél vannak.

A háromszög csúcsai: hűtőszekrény, tűzhely és a mosogató. Egymástól való ajánlott távolság: 120-270 cm között van. Ennél kisebb helyen kényelmetlen sütni-főzni, nagyobb helyen pedig sok energia, idő mehet el az „útvonalak” bejárásával.

Nézzük meg szépen sorban, hogy milyen formák közül lehet válogatni, amelyek közül el tudjuk dönteni, hogy milyen legyen a konyha elrendezése:

Egysoros konyha

  • a konyhabútor egy egységes zárt sort képez, melyben nincsenek sarok fordulások. Az egysoros konyhabútorhelyeken alkalmazzák, ahol a tér keskeny, szélessége nem éri el a 220 cm-t. A szemközti falra egy kisebb mélységgel rendelkező tárolóelemet vagy egy reggeliző, illetve étkező asztalt tanácsos tenni. Egy oldalon kell megoldanunk az összes funkciót! Ez az elrendezés abból a szempontból előnyös, hogy megkíméljük magunkat a főzés közben felmerülő több oldalra való forgolódástól. Munkánk megkönnyítése érdekében, törekedjünk a technológiai sorrend megfelelő alkalmazására, illetve elegendő szabad munkafelületet hagyjunk magunknak, de ne tegyük messzire egymástól az alap funkciókat.
  • Előny: minden kézre esik, lehetőség van egy pici étkező asztal elhelyezésére, amit munkalapként is lehet használni
  • Hátrány: kevés tárolószekrény

Párhuzamos konyha

  • két egymással szemben elhelyezkedő konyhabútor sor, melyeket nem köt össze egy elem sem. Olyan helyiségekbe tervezzünk ilyen konyhákat, ahol megvan a minimális szélessége a terünknek, ez 240-250 cm. Gondoljunk bele, ha van egy 240cm széles. Párhuzamos konyha terünk, annak 1-1 oldalán 60-60 cm mélységű bútor található, akkor már csak 120 cm helyünk marad a két elem között, ami éppen elég, arra, hogy a konyhai zónákhoz szükséges helyigényének megfeleljen. Ha ki akarunk nyitni egy ajtót, illetve kihúzni egy fiókot, kinyitni a sütőt, mosogatni, vagy a mosogató gépből kipakolni, ne legyen útban a mögöttünk lévő szekrénysor sem. Abban az esetben, ha ezt az elrendezést választottuk, figyeljünk arra, hogy ne tegyük zsúfolásig tele a teret bútorral, ne hasson nyomasztóan a konyhabútorunk. Tegyünk bele szabad polcos, illetve üveges felületeket is!
  • Előny: maximalizálni lehet a helykihasználást, mégis minden kézközelben marad, jó választás azoknak, akik szeretik elszeparálni a konyhát a lakás többi részétől
  • Hátrány: könnyű zsúfolttá tenni, nincs lehetőség étkező asztal elhelyezni a konyhába

‘U’ alakú konyha

  •  párhuzamos konyhatípus továbbfejlesztése. A két szemközti falon elhelyezett konyhabútort, a köztük lévő falszakaszhoz U alakú konyhabútor U alakú konyhahelyezett bútor köti össze. Helyigénye megfelel a párhuzamos konyha típusnál leírtakkal. Az előző típushoz képest itt fokozottabban figyeljünk oda a zsúfoltság kérdésére. Illetve itt már 2 sarokelemünk is megjelenik. Ezek megfelelő kihasználására, ma már többféle variációt kínálunk a vásárlóknak.

‘L’ alakú konyha

  • a konyhabútor két egymást követő falszakaszon helyezkedik el, egy ‘L’ alakot lerajzolva. Itt különbséget tehetünk aszerint, hogy L alakú konyha melyik oldala lesz a hosszabb, esetleg egyenlő L alakú konyhabútor lesz-e. A sarokelem megfelelő kihasználása fontos szempont. Kedvező kialakítás kisebb alapterületű konyhabútorok kialakítására is.

‘G’ alakú konyha

  • Ez a konyhatípus már a bonyolultabb elrendezések közé tartozik. Itt a konyhabútornak már négy oldala lesz. Olyan helyekre tervezzük, ahol megfelelő nagyságú alapterületünk van.
  • Ahol nem érezzük fojtogatónak ezt a mennyiségű bútorfelületet.
  • Figyeljünk arra, hogy a 3 fő egység egy háromszöget zárjon be, úgy hogy ebbe a háromszögbe semmilyen akadály ne essen bele. A funkció szempontjából, ha ez érvényesül, már kényelmesen, és praktikusan tudjuk használni konyhabútorunkat.

Sokan választják, ezt a megoldást, akiknek egy légtérbe van a konyha az étkezővel, illetve a nappalival. Az egyik oldalt szigetként beforgatva elválasztjuk a konyhát a többi funkciótól.

Konyhasziget

  • egysoros vagy ‘L’ alakú konyhasorhoz egy a térbe beállított szabadon álló egység. Ennek az egységnek a funkciója lehet a főzés, mosás, vagy egyszerűen egy szabad munkafelület. Mindenképpen figyelembe kell vennünk a konyhai munka során felmerülő forgások számát, ahogy a párhuzamos konyhatípusnál is. Célszerű úgy kialakítani a szigetrészt, hogy megkíméljük magunkat a sorozatos forgásoktól, ezzel is a funkcionális munkavégzést helyezzük előtérbe.

Láthatjuk tehát, hogy nagyon sok megoldás közül válogathatunk. ha arra a kérdésre keressük a választ, hogy milyen legyen a konyha elrendezése, formája.

Alapszabály, hogy úgy kell kialakítani a helységet, hogy azt a lehető legjobban ki lehessen használni. A konyha szolgál ki minket és nem fordítva.

A lényeg, hogy szeressünk a konyhában tevékenykedni, amihez nagyon sokban hozzájárul, ha helyesen választjuk meg a konyha elrendezését.

Konyhatervezés 8 lépésben
Ingyenes ebook

Luxus konyhára vágysz?

Tisztában akarsz lenne a lehetőségekkel?
Te sem akarsz unalmas konyhát?

Töltsd le az ingyenes anyagunkat! Hová küldjük?

Konyhatervezés 8 lépésben

Cím: Milyen legyen a konyha elrendezése, formája?
Kategória: Konyha ötletek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

ALACORD