Gáz főzőlap beépítése lépésenként
A gáz főzőlap beépítése mindenképpen képesített szakember feladata, ez az első és legfontosabb szabály.
Minden háztartásban nélkülözhetetlen eszköz egy főzőlap, ami lehet gáz főzőlap is. Ezen készül el számtalan étel, így nagyon fontos, hogy rendben lehessen használni. Nagyon sokan részesítik előnyben a gázzal működő darabokat rengeteg előnye miatt.
A gáz főzőlap használatát azonban megelőzi egy munkafolyamat, amit sokan elfelejtenek. Nem csak megvásárolni és használni kell a gáz főzőlapot, de bizony be is kell szerelni. A beszerelés nem olyan egyszerű, mint egy hűtő esetében, hogy bedugjuk a konnektorban, várunk egy kicsit és már használhatjuk is.
- Első és legfontosabb szabály, hogy a gáz főzőlap beszerelését mindig képesített szakember végezze el. Ne kezdjünk bele egyedül, hiszen abból rengeteg baj keletkezhet, nem csak a készülék hibásodhat meg, de mi magunk is komoly veszélyhelyzetbe kerülhetünk.
- A készüléket csak jól szellőző helységben szabad elhelyezni, hiszen gázzal működik, ami veszélyes lehet az emberre nézve. Gondoskodni kell a keletkező égéstermékek szabadon való távozásáról (pl. páraelszívó által).
Kicsomagolás után győződjünk arról, hogy szállítás közben nem sérült-e meg a készülék, ha igen, azt nem szabad üzembe helyezni. A beszerelés folyamán használjunk védőkesztyűt. A gáz főzőlap 20-60 mm vastag munkalapba lehet beépíteni.
A beszerelés előtt győződjünk meg arról, hogy a gázszolgáltatási feltételek (gázszolgáltatás típusa, nyomása) megfelelnek-e a készülék beállításainak (lásd: adattábla a készülék alján illetve mellékelt használati utasítás).
A gáz főzőlapok beépítését bizonyos fokig korlátozza a csővezeték kiállásának a helye. Ettől flexibilis bekötőcsövet használva is maximum 1-1 méternyire lehet eltávolodni. Ebben az esetben figyelni kell arra, hogy a flexibilis cső ne érintkezzen mozgó bútordarabbal például fiókkal, valamint hogy ne nyomódjon meg a cső.
Flexibilis cső akkor alkalmazható, ha a szobahőmérséklet nem nagyobb 30 foknál, nem hosszabb 1500 mm-nél, nincs kitéve megnyúlásnak.
Miután minden stimmelt, jöhet a gázvezetékre való csatlakoztatás. Fontos, hogy ezt a műveletet szakképzett gázszerelő végezze el. A gázszolgáltató rendszernek összhangban kell lennie a helyi szabályokkal.
A gáz főzőlap és a gázcső közötti csatlakozást a helyi előírásoknak megfelelően merev réz- vagy acélcsőből és szerelvényekből vagy folytonos felületű rozsdamentes acél tömlőből kell kialakítani. A tömlő max. hossza 2 méter lehet.
Az EN 549 előírásainak megfelelően csatlakoztatni kell a mellékelt derékszögű csatlakozót a fő bemeneti csőhöz, és be kell helyezni a mellékelt alátétet olyan módon, ahogy az a használati utasításban is le van rajzolva.
Ha rozsdamentes acél csövet használunk, fontos úgy kell beszerelni, hogy az ne érintkezzen a bútor mozgó elemeivel.
Miután csatlakoztattuk a gáz főzőlapot a gázvezetékhez, szappanos vízzel ellenőrizzük, hogy nincs-e szivárgás valahol.
De nem csak a gázvezetékre kell rákötni a gáz főzőlapot, hanem az elektromos hálózatra is. Fontos, hogy ezt a műveletet is képesített szakember (villanyszerelő) végezze el.
Az elektromos csatlakoztatásokat a helyi előírásoknak megfelelően kell kialakítani. A készülék földelését törvény írja elő, el kell végezni azt.
Meg kell győződni arról, hogy az adattáblán feltüntetett feszültség megfelel-e az aktuális hálózati feszültségnek. Az adattábla a készülék alsó részén található.
A készülék beszerelése előtt áramtalanításuk a helységet, a készüléket a vonatkozó ábra alapján kell csatlakoztatni, a hálózati feszültséget figyelembe véve. A földelő vezetéket csatlakoztassuk a földelési jellel ellátott kapocshoz.
A fővezetéket egy feszültség-mentesítőn kell keresztül vezetni, amely megvédi a véletlen kihúzástól.
Ha mindent rendben találtunk, kapcsoljuk be az összes gázrózsát és a minimumtól a maximum állásig ellenőrizzük végig a láng stabilitását.
Csak akkor kezdjünk bele főzésbe, ha sehol nincs szivárgás, és az összes gázrózsa stabilan lángol. Ha bármi szokatlant tapasztalunk, azonnal ki kell kapcsolni a készüléket és szerelőt kell hívni. A helytelen csatlakozás komoly károkat okozhat a gáz főzőlapban.
A gáz főzőlap nagyon hasznos háztartási készülék, azonban nagyon nagy figyelmet is igényel a beszerelése. A csatlakoztatást, beépítést bízzuk minden esetben szakemberekre. Nem érdemes ezen spórolni, hiszen az ember egészségénél, életénél nincsen fontosabb.
Konyhatervezés 8 lépésben
Ingyenes ebook
Luxus konyhára vágysz?
Tisztában akarsz lenne a lehetőségekkel?
Te sem akarsz unalmas konyhát?
Töltsd le az ingyenes anyagunkat! Hová küldjük?