Beépíthető mikró méretek és változatok

2020-ban nem hiányozhat egyetlen háztartásból sem a mikrohullámú sütő. Praktikus és megkönnyíti a háziasszonyok dolgát. Ha valaki szeretné kicsit dizájnosabbá tenni a konyháját, remek ötlet a beépíthető mikró.

Ha bútorba szeretnénk elhelyezni a mikrohullámú sütőnket, akkor célszerű ilyen modellt választani, mivel ezeknek a készülékek beépítve is jól szellőznek.

Beépíthető mikro méretek és változatok

A beépíthető mikró funkcióját tekintve ugyanazt tudja, mint a hagyományos, szabadon álló testvére, viszont megjelenésben egy pluszt adhat a konyha összképéhez.

De nem mindegy, hogy milyen beépíthető mikrohullámú sütőt veszünk, ugyanis többféle méret létezik attól függően, hogy hol szeretnénk elhelyezni.

Beépíthető mikró méretei és beépítési helye szerint:

  • az első változat felső szekrénybe építhető, amely keskenyebb, 35 cm-es mélységgel rendelkezik, ezáltal az űrtartalmuk is kisebb, átlagosan 17-22 liter közöttiek. Ezen modellek nem alkalmasak arra, hogy a sütő fölé építsük be őket.
  • a második változat toronyba építhető, amely szélesebb, 60 cm-es mélységgel rendelkezik, ezáltal az űrtartalmuk is nagyobb, átlagosan 22-31 liter közöttiek. Ezen beépíthető mikró esetében kivitelezhető a mikró és a beépíthető sütő egymás felé vagy akár egymás mellé helyezése.

Léteznek olyan beépíthető mikrohullámú sütők, amelyek egyszerre töltik be a hagyományos villanysütők és a mikrohullámú sütők funkcióját is. Ezeket kompakt mikrosütőknek nevezzük. Magasságuk révén – amely 45 cm – ideális választás lehet kisebb lakások konyháiba. A beépíthető mikrohullámú sütők teljesítményük alapján többfélék lehetnek. Átlagosan 750-1000 Watt közötti teljesítményt tudnak leadni.

Amelyik rendelkezik grill funkcióval, annak a készüléknek a teljesítménye átlagosan 700-1600 Watt között van (ezt a teljesítményt grill funkcióra kell érteni). Minél nagyobb teljesítményű egy beépíthető mikrohullámú sütő, annál hamarabb melegszik át az étel, amit melegítünk.

Beépíthető mikrohullámú sütők kezelőfelület szerint:

  • a legtöbb beépíthető mikrohullámú sütőnek a kezelőfelülete digitális, a legmodernebbek pedig már érintő kijelzővel vannak ellátva
  • van néhány beépíthető mikrohullámú sütő, amelynek a kezelőfelülete még a hagyományos ún. tekerő nyomógombos, de ezek a ritkább esetek

A belső tér többféle lehet:

  • zománc belső terű, amely könnyen tisztítható
  • kerámia bevonatú, amely modern, nehezen karcolódik, és a szennyeződések is könnyebben jönnek le róla. Tapasztalatok szerint, ezt érdemes választani.
  • rozsdamentes acél belső terű, amit általában az inox változatú készülékek kapnak.

Láthatjuk tehát, hogy sokféle szempontot kell figyelembe vennünk mielőtt beépíthető mikrohullámú sütő vásárlásra adnánk a fejünket, viszont megéri a váltás, hiszen nagyon fel tudja dobni egy-egy konyha összképét, valamint helytakarékossági szempontból is jó választás lehet.

A beépíthető mikró konyhánk egyik ékköve lehet, ha helyesen választjuk meg – mind méret, mind teljesítmény alapján – ezután már csak a megfelelő foglalatba kell beépíteni és készen is vagyunk.

Beépíthető mikró méretek
Beépíthető mikró méretek
Beépíthető mikró méretek
Beépíthető mikró méretek
Beépíthető mikró méretek
Beépíthető mikró méretek

Konyhatervezés 8 lépésben
Ingyenes ebook

Luxus konyhára vágysz?

Tisztában akarsz lenne a lehetőségekkel?
Te sem akarsz unalmas konyhát?

Töltsd le az ingyenes anyagunkat! Hová küldjük?

Konyhatervezés 8 lépésben

Cím: Beépíthető mikró méretek és változatok
Kategória: Konyhai berendezések

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

ALACORD