Adatvédelem
Szolgáltató (Eladó) a Megrendelő (Vevő) adatainak kezelésekor a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény rendelkezései, valamint az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, és az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény 13/A. § szakasza szerint jár el. Szolgáltató a Megrendelő által számára a megrendelés során, vagy azzal kapcsolatban megadott adatokat kizárólag a szerződés teljesítése és a létrejött szerződés feltételeinek bizonyítása érdekében kezeli, tárolja. Szolgáltató a Megrendelő által rendelkezésére bocsátott adatokat, a fent meghatározottaktól eltérő célból – például elektronikus hirdetés, hírlevél küldése – csak az adatkezelés céljának, az adatkezelő személyének előzetes megadásával és a Megrendelő előzetes, célhoz kötött hozzájárulásával kezeli. A Szolgáltató a Megrendelő adatait a szerződés teljesítéséhez szükséges célból és mértékben csak olyan harmadik személynek adja ki, aki alvállalkozójaként, közreműködőjeként jár el a szerződés teljesítése során. Szolgáltató a mindenkori legmodernebb szoftver és hardver eszközök alkalmazásával védi a Megrendelő által megadott adatokat, különösen a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés és sérülés ellen.
A vásárlók e-mail címének tárolására az Árukereső (Online Comparison Shopping Kft. (1074 Budapest, Rákóczi út 70-72., Adószám: 24868291-2-42, Cégjegyzékszám: 01-09-186759) adatfeldolgozó megbízással rendelkezik a Megbízható Bolt Programhoz kapcsolódó vásárlói elégedettség-felmérés céljából. Az itt történő vásárlások után a vásárló e-mail címe az Árukereső részére továbbításra kerül. Az adattovábbítás célja: vásárlói visszajelzés igénylése és megjelenítése. Az adatfeldolgozásra így továbbított átadott e-mail címet, mint személyes adatot utasításunkra az Online Comparison Shopping Kft. kezeli, megfelelő írásbeli szerződés és adatvédelmi feltételek mellett.